EVE-Online.HU

EveHu

HUD, Izzadság és Könnyek

EveHu, 2026-09-12 12:39:21

Amikor elkezdődtek a HUD továbbfejlesztéséről szóló megbeszélések, világos volt, hogy a fejlesztők olyasmihez nyúlnak, ami körül a játékosok évek, néha évtizedek alatt építették ki az izommemóriájukat. Pontosan ezért akartak bevonni titeket a folyamatba már a korai szakaszban. 

A közösségi visszajelzés összességében nagyon pozitív volt,. Aggodalmak merültek fel a HP, a hő és a modulok állapotának arányosságával, a képernyő terével, a minimap-pel, és azzal kapcsolatban, hogy a vizuális stílus egyedülállóan EVE-hangulatot áraszt-e, emellett számos nagyszerű ötlet érkezett a tervek javítására. 

Lehet, hogy nincs egyetlen megoldás, ami mindenkinek megfelel. Ezért a testreszabhatóság fontos része a fejlesztők víziójának, miközben a harci olvashatóság és a teljesítmény továbbra is kiemelt prioritás marad. 

imageimageimage

(Még a Red Dot srác is benne van!) 

Az új HUD a Feature Preview keretében fog fejlődni, időt adva a fejlesztőknek a közös tesztelésre, tanulásra és ismétlésre. Ez egy hosszú folyamat lesz, és a fejlesztők továbbra is figyelni és alkalmazkodni fognak a fejlesztés előrehaladtával. 

A kulcskérdés a következő: Hogyan lendítheti előre a HUD a hajód irányításának élményét, miközben mélyebben bevezet New Edenbe? 

A Következő Horizont

Az eddig megosztott munka egy erős alap megépítéséről szól. Miután ez az alap a helyén van, több területre is szeretnének a fejlesztők belevágni. 

image

Drones: Ma a drone-ok irányítása nagyrészt egy külön ablakon keresztül történik. A fejlesztők szeretnék feltárni, hogyan válhatnának a drone-ok a HUD integráltabb részévé, hogy állapotuk és parancsaik szorosabban kapcsolódjanak a hajód irányításához. 

image

Damage indicators: Egy másik terület a felfedezésre az, ahogyan a HUD kommunikálja, mi történik a hajóddal. Hasznos tudni, hogy a pajzsaid eltűnnek, de sokkal tisztább képet kapnál a harcról, ha megértenéd, honnan jön a damage, milyen típusú damage-et szenvedsz el, és mely fenyegetésekre kell figyelned. 

image

Movement és navigation: A megközelítés, orbiting, keeping at range, aligning és positioning alapvető az EVE-ben. A fejlesztők szeretnék feltárni, hogyan teheti a HUD ezeket a műveleteket tisztábbá és intuitívabbá, miközben a tapasztalt pilótáknak biztosítja a szükséges precizitást. 

Ezek a legközvetlenebb lehetőségek. Ezeken túl a lehetőségek sokkal nagyobbak. 

Több EVE a Térbe

Az Overview hihetetlenül hatékony abban, hogy jelezze, mi van körülötted, de van lehetőség arra, hogy maga a tér is hasznosabb információforrássá váljon. 

image

A tactical overlay, ranges, movement, threats és navigation mind közvetlenebbül kommunikálhatók lennének a térben. A fejlesztők azt is szeretnék feltárni, hogyan válhatnak az interakciók kontextusfüggőbbé, közelebb hozva a szükséges műveleteket az objektumokhoz, amelyekkel interakcióba lépsz, ahelyett, hogy nagymértékben a jobb-klikkes menükre támaszkodnánk. 

image

A cél nem az, hogy több információt tegyünk a képernyőre. A cél az, hogy a körülötted lévő tér könnyebben olvashatóvá, érthetővé és interaktívvá váljon. 

A Kamera is Része az Élménynek

Több információval a térben a kamera is egyre fontosabbá válik. 

Az EVE-nek már most is vannak különböző kamera nézetei, de a fejlesztők jobban át akarják gondolni, hogy mindegyik milyen szerepet játszik. Egy nézet a térben való navigáláshoz eltérő igényekkel járhat, mint egy nagy csata megértéséhez, a hajód szoros irányításához, vagy egyszerűen New Eden megfigyeléséhez. 

Idővel a kamerának, a HUD-nak és a térben megjelenő információnak kevésbé kellene egymásra rakott, különálló rendszereknek, sokkal inkább egy összefonódó élmény részeinek éreznie magát. Képzeld el, hogy mélyen az Etherium Reachben vagy (mint az a nullseccer, amilyen vagy). Kapsz egy pinget, hogy egy supply depotot feltörtek. Kicsinyítesz, és azonnal látod a rendszerben kibontakozó helyzetet. Belépsz a depotba, aktiválod a crisis defense-eit, majd a graveyard operationre fordítod a figyelmedet, biztosítod azt, és visszahívod a salvage drone-jaidat. Mindez egy pillanat alatt megtörténik, anélkül, hogy egyetlen ablakot is megnyitnál vagy zsúfolttá tennéd a képernyődet. 

A Te EVE-ed, a Te HUD-od

Nincs két capsuleer, aki ugyanúgy játszik az EVE-vel, és a HUD-juknak sem kellene ugyanúgy kinéznie. 

A fejlesztők több kontrollt akarnak adni nektek afelől, hogy mely HUD komponenseket használjátok, hol jelennek meg, és mennyi információt mutatnak. 

Egy corporation megoszthat egy ajánlott beállítást az új recruitokkal, vagy egy tapasztalt pilóta megoszthatja az exploration vagy pvp layoutját. A fejlesztők látják, hogy ez már ma is megtörténik különböző (néha kihívást jelentő) módokon, mint például a community fitting, overview settings és így tovább. A testreszabhatóságnak többnek kell lennie, mint személyes preferenciának; a capsuleerek tudásmegosztásának és mesterségbeli tudásának eszközévé kell válnia. 

A Megfelelő HUD a Feladathoz

Távolabbra tekintve ez az ötlet túlmutathat egyetlen testreszabott layouton. 

image

A mining, exploration, logistics, travel és fleet combat mind nagyon eltérő dolgokat igényelnek egy pilótától. Ahelyett, hogy megpróbálnának egy olyan HUD-ot létrehozni, ami mindent ural, a fejlesztők azt is vizsgálják, hogy több mentett layoutot is engedélyezzenek, és lehetővé tegyék a váltást közöttük, ahogyan szükségetek van rá. 

Lehet egy beállításod az explorationhöz, egy másik a fleet combathoz, és egy harmadik egyszerűen New Edenben való utazáshoz, és ezek között váltogathatsz, ahogy az igényeid változnak. 

A HUD-nak alkalmazkodnia kell ahhoz, ahogyan játszol, ahelyett, hogy minden capsuleert arra kérne, hogy alkalmazkodjon ugyanahhoz a HUD-hoz. 

A Veled Együtt Növekvő Komplexitás

A több képesség kihívást is teremt: az EVE már most is hatalmas mennyiségű információt tartalmaz, amit fel kell dolgozni. 

A fejlesztők nem akarják, hogy minden új capsuleer azonnal szembesüljön ezzel a komplexitással. Inkább azt szeretnék feltárni, hogyan nőhet együtt a HUD veletek. Kezdetben arra fókuszálhat, hogy segítsen megérteni, mi történik és mit tehetsz. Ahogy a tapasztalatod nő, egyre több információt, precizitást és kontrollt tehet elérhetővé. 

A cél nem az EVE komplexitásának eltávolítása. Hanem az, hogy ez a komplexitás könnyebben megközelíthetővé váljon az új bro-knak, miközben a tapasztalt capsuleerek mélyebbre mehetnek, mint ma. 

A HUD Mint Tanár

A komplexitásba való fokozatos bevezetés révén lehetőség nyílik arra is, hogy a HUD aktívabb szerepet játsszon a bevezetésben. 

A játékosok már ismerős vizuális nyelvezettel érkeznek New Edenbe, amelyet évtizedekig tartó játékfejlesztés során építettek fel: danger, direction, range, activation, cooldowns és egyéb koncepciók. Az EVE egyedi, de ez nem jelenti azt, hogy mindent a nulláról kell megtanulni. 

A fejlesztők ismerős nyelvezetet akarnak használni, ahol ez segít, miközben megőrzik azt, ami az EVE-et egyedivé teszi. Ahogy tapasztaltabbá válsz, a HUD a vezetéstől az eszközzé, majd végül a mesterségbeli tudás instrumentumává válhat. 

New Eden a Hajód Szemével

A HUD többet is elmondhat neked, mint a hajód állapota. Segíthet elmesélni, mi történik körülötte. 

New Eden különböző helyei különböző jellemzőkkel, veszélyekkel és lehetőségekkel rendelkeznek. Egy csatatérre való belépésnek más érzésnek kell lennie, mint egy csendes térben való utazásnak. A környezeti hatások, konfliktusok és egyéb változások egy rendszerben olyanná válhatnak, amit nemcsak ablakokon és értesítéseken keresztül értesz meg, hanem azon keresztül is, ahogyan a hajód bemutatja a körülötted lévő világot. 

image

A HUD egy másik módja lehet annak, hogy New Eden kommunikáljon veletek, közelebb hozva az interfészt és az univerzumot. 

Interfészből Instrumentum

Végső soron a fejlesztők ambíciója túlmutat egy interfész modernizálásán. 

A fejlesztők azt akarják, hogy a HUD segítsen látni, megérteni, dönteni és cselekedni. Alkalmazkodnia kell ahhoz, amit csinálsz, nagyobb kontrollt kell adnia, ahogy a mesterségbeli tudásod növekszik, és közelebb kell hoznia téged a hajódhoz, amit vezetsz, és a körülötted lévő univerzumhoz. 

imageimageimage

A fejlesztők nem akarják, hogy a HUD közted és New Eden között üljön. Azt akarják, hogy mélyebbre vigyen a térbe. 

Hosszú út vezet ettől a víziótól a mai állapotig. Néhány ilyen ötlet elég közel van ahhoz, hogy hamarosan feltárják, míg mások sokkal távolabb mutatnak az EVE jövőjébe. És, akárcsak az általuk a sorozat során bemutatott munka, az, hogy hova viszik végül, veletek együtt fog alakulni. 

 

Ez a cikk fordítás. Eredeti cikk: HUD, Sweat & Tears 



EVE Online, the EVE logo, EVE and all associated logos and designs are the intellectual property of Fenris Creations. All artwork, screenshots, characters, vehicles, storylines, world facts or other recognizable features of the intellectual propertyrelating to these trademarks are likewise the intellectual property of Fenris Creations. EVE Online and the EVE logo are the registered trademarks of Fenris Creations. All rights are reserved worldwide. All other trademarks are the property of their respective owners. Fenris Creations. has granted permission to eve-online.hu to use EVE Online and all associated logos and designs for promotional and information purposes on its website but does not endorse, and is not in any way affiliated with, eve-online.hu. Fenris is in no way responsible for the content on or functioning of this website, nor can it be liable for any damage arising from the use of this website.