Tony Gonzales: Theodicy (3. fejezet)

Tony Gonzales: Theodicy (3. fejezet)

Harmadik fejezet: Közbeavatkozás

„Az emberiség félelme nem igaz: a háború nem minden dolog szörnyűséges vége. A konfliktus egyensúlyt hoz a természetbe, ahogy idomítja, alakítja, változtatja magát, mindig valami erősebbé az előző állapotánál. Az emberiség azért ura a természetnek, mert önszántunkból végre tudjuk hajtani ezeket az átalakulásokat. Képesek vagyunk felgyorsítani a fajunk elkerülhetetlen uralmát a többi faj felett. A háború által erősebbé tehetjük magunkat, ott, és akkor, amikor csak akarjuk. A háború nem pokol – ó messze nem az. A háború gyönyörű – isteni dolog.”

Mekioth Sarum Főadmirális szavai a Birodalmi Akadémián, az új Lovagok felavatásakor, a 23215. évből



„A biztonsági nyakörv egyformán kegyetlen mindenkihez. És el kellett jönnie, hogy elfelejtsük, ki melyik törzsből származik. A háború rettenetes. És eljött, hogy egységbe kovácsoljon minket, Minmatarokat.”

Isinnur Urlbrald irataiból, Vherokior Tanács, Történelmi Archívum, 23217-ből



Derelik régió, Aguh konstelláció

Hahyil rendszer, Diemnon kisbolygó


Egy fénysugár tört keresztül a Viola bevérzett szemeire ereszkedett sötétségen, lassan egy hosszú alagúttá alakulva. A testében minden izom keményen harcolt a veszélyesen megnövekedett G erő ellen, melyet az Atron forgása keltett. Narancs és fekete színek szédítő kavalkádja töltötte be az alagút végét, ahogy a fregatt a Diemnon felszíne felé zuhant. Vészjelzések, és a pilótafülkébe beáramló füst szaga voltak a rá váró halál előhírnökei.


A testét az ülésbe préselő hatalmas nyomás ellenére, Viola addig nyújtózkodott, amíg elérte a botkormányt. Hiába rángatta, a fregatt nem reagált. Katapultálni sem lehetett a zuhanó gépből, és semmi esélye sem volt, hogy segítséget hívjon. Elengedve a vezérlőszerveket hátradőlt, és eltűnődött, hogy a halálát vajon észreveszi-e majd valaki, és ezekben a végső pillanatokban a „Rend” iránti kíváncsiságát, az irántuk érzett pusztító gyűlölet váltotta fel.


Aztán hirtelen a narancs-fekete színek kékesfehérre változtak, és a csőlátása gyorsan kezdett elmúlni, ahogy az Atron forgási sebessége lelassult. Az ablakban a Diemnon és a szabad űr képe váltogatta egymást, és Viola elernyesztve izmait megpihent. Az űrhajó tovább ontotta a hibajelentéseket a sérült, vagy javíthatatlan rendszerekről, de a fregatt mégis egyenesen és nyugodt ütemben ereszkedett a bolygócska felszíne felé.


Utolsó tudatos erőfeszítésével Viola oldalra fordította a fejét, és egy jove Wraith-et látott csupán pár méterre az ablak másik oldalán.


„Hogy csinálhatták?” dörmögte az Omicron 1 pilótája, átkapcsolva egy kapcsolót a sebességszabályzón. A szíve olyan gyorsan vert, mintha futott volna. Beleszólt a rádióba: „Talon parancsnoknak, tájékoztatom, hogy a jove-ok stabilizálták az Atron-t, és húzzák befelé.”


Egy statikus zörejtől eltorzított hang válaszolt: „..újra, Omicron, azt mondta, húzzák befelé?”


Az Omicron 1 ablaka előtt egy szállítókonténer méretű aszteroida vágtatott el. „Bassza meg! Úgy értem igen, most alaposan megnéztem őket. Az Atron egész hátsó része hiányzik, és mégis lépést tart a jove-okkal. Omega 2, tudod igazolni?”


„Talon Parancsnokság, itt a 2-es. Igazolva… Atron…széjjellőve…a jove-ok valami…vonósugarat használnak…a felszín felé…rohadt asztero…ez már…le a viharnak…”


Az 1-es pilótájának az arca grimaszba rándult, pontosan megértve, hogy mit is akart a társa jelenteni, az egyre növekvő interferencián át. A Gruul Shatan széle már a nyakukon volt, és oldalra nézve látta a Diemnon felszínébe csapódó aszteroidák által keltett lökéshullámokat. Már csak alig pár tucat kilométerre voltak tőle.


Újabb aszteroida közeledett, beindítva a Rifter közelségi riadóját. A pilóta szeme előtt villogó vörös aura jelent meg, ahogy a hajó pajzsa elkezdte felfogni a feléjük száguldó tízezernyi apró kőlövedéket. A Pokol Kapuja még mindig körülbelül 100 kilométerre volt tőlük, és az érkezési szögük olyan volt, hogy a vihar pont szembe jött velük. A küldetés kiagyalói úgy gondolták, hogy orral előre viszik be a hajókat, hogy minimálisra csökkentsék az esélyt, hogy valami a pilóták látóterén kívülről eltrafálja a hajókat. „Hízelgő feltételezés…” – gondolta a pilóta, ahogy még jobban növelte a hajó sebességét – „…volt arra gondolniuk, hogy ha látom ezeket a szarokat, akkor könnyebben kikerülöm majd őket.”


A rádió újra megzavarta az összpontosításban: „…egyes, figyelj 6 óránál, jove-ok…”


A pilóta volt elég bátor, hogy levegye a szemét a hajó előtti térről, és egy pillanatra a hátsó kamera képernyőjére sandított. Igyekezetében, hogy elkerülje a maga előtt levő aszteroidákat, megfeledkezett arról, hogy a hajója mögötti területet is ellenőrizze. Ez pedig harcban szinte mindig halálos hiba volt.


~


„Admirális, a jove-ok közvetlenül az Omicron 1 mögött haladnak” – jelentette hitetlenkedve a taktikai tiszt. „Az Atron pedig szoros formációban repül velük!”


Karth türelmetlenül járkált a hídon. „Mi a pokol hozta őket ide?” A Wraith-ok és a totálkáros Atron még a flotta lőtávolában voltak, de ez a helyzet pillanatokon belül megváltozhatott. Nem maradhat tanúja ennek a mentési kísérletnek!


„Parancs az Al Haquis és a Sarkos cirkálóknak. Célozzák be az egész csoportot, de a parancsomig ne lőjenek!”


„Igenis! Wraith célpontok megjelölve Szigma 1 és 2 néven, Atron Gulf 1 néven!”


„Navigáció!”


„Igenis!”


„A leggyorsabb megközelítési pályát kérem az Impervious felé! Tackler-ek!”


Egy másik statikus zörejtől torz hang jelentkezett: „Tackler-ek várják a parancsot!”


„Elsődleges célpontjuk az Impervious!” – sziszegte Karth. A taktikai képernyő jelezte, hogy a vihar már az amarrok nyakán van, és a menekülésük lehetősége rohamosan csökken. Karth sohasem volt még ilyen vérszomjas egész életében.


„Jussanak a zavarók hatótávolságába amilyen gyorsan csak tudnak! A az ellenséges cirkálókat rögtön megsemmisítjük. A csatahajót ne engedjék elugrani, és azt akarom, hogy egy helyben álljon! Értették?”


„Parancsára! Úton vagyunk!”


A hat Slasher osztályú fregatt, akikből a Tackler osztag állt, levált a fő flottáról és az Impervious irányába fordult. Haladásukat hat fekete háromszög mutatta a taktikai képernyőn.


„Admirális!” – szólt a taktikai tiszt. „A Sarkos és az Al Haquis jelenti, hogy sem a Sigma-ra, sem a Gulf-ra nincs célvezetési megoldásuk! A jove-ok túl közel vannak az Omicron 1-hez!”


~


„Rifter kapitány, itt a jove fregatt a háta mögül.” – szólalt meg egy hang. „Nem fog tudni bejutni! Kérjük az engedélyét, hogy átvegyük a hajója irányítását!”


„Az Omicron 1 pilótája legalább olyan dühös volt, mint amennyire megrettent. „Húzzatok innen, vagy tüzet nyitok!” – kiabálta. A megnyomorított Atron pont mellette repült, és az egyik Wraith a formáció elé húzott, tökéletesen felvéve a Rifter sebességét, ahogy a farka megállapodott az pilóta szeme előtt. A másik jove közvetlenül a háta mögött repült. Tíz méternél messzebb egyik hajó sem volt a másiknál. Összehasonlíthatatlanul a legfineszesebb repülés volt, amit a pilóta valaha is látott, de ez nem az elismeréseknek és a gratulációknak az ideje volt.


A hang újra megszólalt, szinte földöntúli nyugalommal: „Rifter kapitány! Megvannak a képességeink és a technológiánk, hogy a viharon keresztül biztonságosan az amarr építményhez vezessük. Kérem, hadd segítsünk!”


„Azt mondtam, tűnjetek innen!” – követelte a pilóta. „Mindannyiunkat ki fogtok nyírniiiiiiiii…” – visított fel, és maga felé rántotta a botkormányt, éppen csak hogy elkerülve egy hatalmas aszteroidát. Ahogy a hajója orrát újra a cél felé állította, a másik három hajó haladéktalanul felvette vele pontosan az előző formációt.


Ugyanaz a hang szólalt meg újra, minden érzés, vagy indulat nélkül: Kapitány, nem tudja megcsinálni. Nincs más választása, csak megbízni bennünk. „Átvesszük a hajója irányítását…MOST”


A pilóta felcsapta az ágyúk biztonsági kapcsolóját, és felsikoltott, ahogy egyszerre több szikla is direkt ütközőpályán lebegett az ablaka felé. A Rifter nem vett tudomást a botkormány heves hátra rángatásáról, ehelyett lefelé húzott, finoman elkerülve a katasztrófát.


~


Domain régió, Throne worlds konstelláció

Amarr rendszer, Oris bolygó

A Császári Családi Akadémia űrállomása: A Birodalmi Haditengerészet Virtuális Parancsnoki Központja


Mekioth Sarum főadmirális egy kör alakú asztalom nyugtatta a kezeit, a Diemnon-i hadművelet holografikus taktikai képét tanulmányozva, közben Akredon parancsnok jelentését hallgatva.


„… a jove-ok beleavatkoztak a… igazságszolgáltatás…megmentették a gallente…a minmatar csapásmérő flotta beugrott…ugyanabban a pillanatban, Uram.”


Egy érdekes lehetőség kínálja fel magát tálcán nekem… – gondolta Mekioth, figyelve egy kisebb pöttyök egy csoportját, ami a minmatarok felől indult. „Hová mennek azok a fregattok, Parancsnok?”


„Egyenesen a komplexum…fő szellőztetője felé. Senkit sem tudunk értesíteni odabenn… figyelmeztessük…a felszínbe csapódó meteorok miatt…Uram…a flottám…nagy veszélyben van a Gruul Shatan miatt…rek engedélyt a visszavonulásra…jd visszatérünk, ha a vihar véget ért.”


Ezt a lehetőséget nem hagyhatom kárba veszni! „Engedély megtagadva, Parancsnok! A gallente hajónak pusztulnia kell, a minmatar fregattokkal együtt, melyek a felszín felé tartanak!” Mekioth elgondolkodott egy pillanatra, majd hozzáfűzte: „És szerezzék meg a papok testét is! Nem számít, mibe kerül!”


Hangos statikus reccsenés vert visszhangot az elsötétített teremben és a képernyő villódzni kezdett. Tán isteni tiltakozás? Nem gondolnám. „Hallotta a parancsot?”


„Igen uram, de mi lesz a …génységem életével?… kell értenie, hogy amit kér…”


Mekioth dühös lett: „Megkérdőjelezi a parancsomat?”


Kis szünet állt be. „Nem uram.”


„Jól van!” - Válaszolta Mekioth: „Értesítem Heideran császárt a Föderáció árulásáról, és az ön hősies próbálkozásáról, hogy a szent emberek testét visszahozza, hogy méltó módon megadhassuk nekik a végtisztességet.”


A kép újra zavaros lett: „A feladat el lesz végezve Uram…”


A vörös körök összefüggő tömege, megy az aszteroidamező legsűrűbb részét jelképezte, lassan ölelésébe fogta Akredon flottáját.


„Jobb, ha úgy lesz, Parancsnok!”


~


Faus Akredon nem hitt a fülének. A tisztjei a hídon halálsápadtan álltak, éppúgy megértve, hogy Sarum főadmirális épp most ítélte őket halálra. Faus a taktikai képernyőre meredt, és csendben elfogadta a helyzet reménytelenségét, amivel meg kellett birkóznia, a felettese kérésére – azaz sokkal inkább parancsára. Nem maradt már idő, hogy a hajó elugorjon a vész útjából.


Ó istenem – gondolta Faus – Most tehát feláldoznak engem? Vagy elárulnak?


„Navigáció.”


„Uram?” A tiszt – egy Derovan nevű fiatalember a húszas évei végén, összecsapta a bokáját. Faus érezte rajta, hogy fél a haláltól, de azt is, hogy ki fog tartani a helyén az utolsó pillanatig.


Legyen hited! A Paradicsom vár!


Forduljunk 45 fokkal jobbra, és mutassuk a hajó bal oldalát az aszteroidák felé! Kiürítési riadó! Minden nem létfontosságú személyzet azonnal hagyja el a hajót! Faus megállt egy pillanatra, tisztjeinek a döbbent arcát tanulmányozva. Egyikük sem merte volna valaha is képzelni, hogy az ő istentől áldott Főadmirálisuk ilyen parancsot fog kiadni. „Tájékoztassák a legénységet, hogy csak a jobb oldali mentőhajókat és menekülőkamrákat fogjuk kilőni. Sokkal több esélyük lesz az életben maradásra, ha a Diemnon felé repülnek, mintha egyenesen bele a viharba.” Derovan hadnagy szeme megüvegesedett, aztán parancsokat kezdett el vakkantani az alárendeltjeinek.


Riadójelzések zengtek az Impervious-on, és a hangszórókból minden szinten a „Hajót elhagyni!” parancs zengett folyamatosan. Több ezer ember hagyta ott a helyét, és hajtotta végre a kiürítési eljárásokat, melyekről egyikük sem gondolta, hogy bármikor is igazából szükségük lesz rájuk. A hídon fények gyulladtak fel az Armageddon sematikus rajzának a jobb oldalán, ahogy az első mentőhajók – mindegyikben 50 ember – már útnak is indultak.


Faus arca megrándult, ahogy a cirkáló méretű aszteroidák elkezdtek a flottájára hullani. „Gépház!”


Egy mogorva hang válaszolt: „Készen állunk Uram!”


Ó Donurvus…hiányozni fogsz! „Megkapják a kapacitor-tartalék két harmadát, hogy annyi pajzsot generáljanak, amennyit csak tudnak! Minél több sérülést bírunk ki, annál több idejük lesz az embereknek elmenekülni a hajóról.”


„Önért bármit, Uram!”


Faus visszanyelte a könnyeit. Még több fény gyulladt ki, még több menekülő hagyta el a hajót. Csak a hajó működtetéséhez minimálisan szükséges legénység maradt a helyén, hogy az Impervious végső harcának részese legyen.” Ezek az emberek készek meghalni értem, és ebbe a helyzetbe is vezettem őket… Figyelmét a minmatar támadó fregattokra összpontosította, hogy azok felgyorsítva közeledtek hozzá. „Maller 1, veszi az adást?”


„…llom Uram”


„Indítsa a leggyorsabb hajóját, hogy összeszedje a papjaink testét a roncsok közül! Ahogy végeztek, minden külön parancs nélkül induljanak a Throne Worlds felé! A megmaradt cirkálókat vezesse a minmatar támadó fregattok ellen! Szabad fegyverhasználat engedélyezve!”


„Parancsára…támadunk.”


Faus figyelte, ahogy egy magányos cirkáló leválik a többiről, és útnak indul a roncsok felé. A maradék a minmatarok felé indult, és az űr hamarosan megtelt lézersugarakkal, és rakétákkal.


„Fegyvertiszt, mennyi a November-1 távolsága?”


„68 kilométer uram”


Túl mesze van egy közvetlen találathoz – számolgatott a fejében Faus, a taktikai képernyőt tanulmányozva. Hacsak a találat nem tökéletesen pontos… „Célozzák be a November-1-et minden ágyúval, radio kristályok, és fogjanak eléje 3 másodperccel, és csak a jobb oldali ágyúkkal! Megértette?”


„Értettem, 3 másodperc eléje, csak jobboldali ágyúk…”


„Ahogy tüzeltek, azonnal váltsanak a bal oldali ágyúkra. Töltsenek be multispektrális kristályokat, és kezdjék el lőni a felénk tartó legnagyobb aszteroidákat. Onnantól szabad fegyverhasználat! Értette?”


„Igenis, szabad fegyverhasználat, bal oldal, a November-1 kilövése után!”


A tiszt parancsokat osztott az árokban helyet foglaló férfiaknak és nőknek, és az Impervious hatalmas tachyon ágyúi irányba álltak, majd forogni kezdtek. „Célra tartunk Uram!”


„Tűz!”


~


Az Omicron-1 rémült pilótája látta, ahogy hét vörös fénysugár vágódik az űrből egyenesen a vezető Wraith orra elé. Öt közülük eltalált egy cirkáló méretű aszteroidát, és három nagyobb, valamint számtalan kisebb darabra robbantotta. A Rifter fordult, és süllyedt, alig kerülve el az összeütközést kettővel a nagydarab törmelékek közül. A sziklák elhúztak a megfigyelőablak mellett, és egy ragyogó villanás – ami megvilágította a körülöttük kavargó poklot – adta tudtára a pilótának, hogy az Omicron-2-es nem úszta meg.


~


„Admirális, épp most vesztettük el az Omicron-2-t!” – jelentette a Hellwraith taktikai tisztje.


„Ne foglakozzon vele” – morogta Karth. Már végük volt, mielőtt az egész elkezdődött volna. „A Mallerek távolsága?”


„47 kilométer, a megjelölésük Mike 1-től 5-ig.”


„Állítsák a lövegeket a Mike 1-re, a rakétákat a Mike 2-re! Két sorozatot mindegyikből nekik, aztán ha még szükséges, folytassák a többivel! Minden fegyver tűz, cirkálók, támadás!”


„Igenis, uram, támadunk!”


A híd megrázkódott, ahogy a Typhoon 1400 milliméteres ágyúi tüzet nyitottak az élen haladó Maller-re. A hatalmas lövedékeknek már az első sorozata elsöpörte az amarr hajót. A fegyvertiszt célpontokat váltott, Karth pedig visszafordult az Impervious felé.


„Tacklerek, mennyi a távolság a célpontig?”


„Aktiváljuk a hiperhajtómű zavarókat, és a bénítókat uram…MOST!”


A hídon levő megfigyelőpontjáról Karth látta, ahogy az Impervious-t hirtelen kékesfehér aura veszi körül. A csatahajó hevesen lassulni kezdett, majd nem sokkal később megállt. A hajó bal oldali tachyon ágyúi halálos fehér sugarakat szórtak a közeledő nagyobb aszteroidákra, és a hajó pajzsának tisztán látszottak a körvonalai, ahogy a kisebb meteorok és töredékek belecsapódtak. A látvány egy epikus tűzijátékra emlékeztetett. Az Impervious az utolsó perceit élte, és csak idő kérdése volt, hogy mikor éri el a végzet, mely méltó az amarr Írásokhoz: A szó szerinti halálra kövezés.


Minden, amit Karth látott, az volt, hogy pontosan ezek a tachyon sugarak porrá égetik a fiát az Eanna-n. Hatalmas kezei ökölbe szorultak, és valósággal rázkódott a dühtől. Az Impervious pusztulása még mindig váratott magára. Halj már meg Akredon! – gondolta – „Halj szörnyűséges halált, amit megérdemelsz, te gyáva amarr kutya!


Az egyik Tackler pilóta hangja zökkentette ki vérgőzös merengéséből.


„Uram nem maradhatunk itt már sokkal tovább! Az aszteroidák minket is meg fognak ölni!”


Karth-ot nem hatotta meg a pilóta könyörgése: „Felkészültél rá, hogy egy jó halált halj ma, mint mi mindannyian, Valklear! Tartsd a helyzeted, amíg új parancsot nem adok!”


Még be sem fejezte a mondatot, mikor négy pötty is eltűnt a taktikai képernyőről. Kettő közülük amarr cirkáló volt, és a Hellwraith fegyverei végeztek velük, kettő pedig a Tackler szakasz aszteroidáktól szétmorzsolt hajója. Karth észre sem vette az elvesztésüket. Éles szemei – tágra nyílva a gyönyörtől – az Impervious hóhérát nézték, aminek már pillanatokon belül be kellett csapódnia áldozatába.


~


Faus is látta a feléjük közeledő gigászt, és elkezdte a lelkét felkészíteni a túlvilágra. Az aszteroidának becslése szerint több mint 3 kilométer volt az átmérője, és a tachyon lézerek mást nem tudtak tenni vele, minthogy mély árkokat karcoltak a felszínébe, ahogy a fegyvertiszt kétségbeesetten próbálta eltéríteni az elkerülhetetlen halálukat. Faus úgy döntött, hogy itt az ideje megtisztítani a lelkiismeretét:


„Meneküljetek! Indulás a mentőkapszulákba, MOST!”


A hídon az összes tiszt fürdött az izzadtságban, és hasonlóan kétségbeesett testtartásban álldogáltak. Furcsa tekintettel néztek össze, és ez a tekintet Faus agyában vészjelzőket szólaltatott meg. Egyikük sem mozdult a híd kijárata irányába, sőt, Derovan hadnagy egy lépéssel közelebb húzódott hozzá.


Előhúzta a pisztolyát. „Nem hallottátok a parancsot? Kérlek! Meneküljetek! Van még több mint fél percetek! Nekem a hajón van a helyem…”


Hirtelen valamennyi tiszt Faus felé ugrott, aki annyira meglepődött, hogy majdnem elejtette a pisztolyt. Erősen megragadva a karjánál lefegyverezték és elkezdték lefelé vonszolni a hídról.


Derovan hadnagy, aki a csuklójánál tartotta, szólalt meg először: „Bocsásson meg nekünk Uram, de ezt meg kell tennünk!”


Faus hiábavalóan dobálta magát, az emberei túl sokan, és túl erősek voltak. „Hagyjátok abba! Fogjátok már fel, felelős vagyok értetek, és még van esélyetek elmenekülni!”


Donuvus várta őket a híd kijáratánál, a tiszti mentőkabinok irányába mutatva, melyek épp a vastag légzáró ajtó mögött helyezkedtek el. Egy másik tiszt közben visszatért Faus elejtett fegyverével, és visszaerőltette a pisztolytáskába.


„Ennek így kell lennie Uram” – mondta Donuvus – „A parancsot személyesen az Uralkodó adta ki. Ha bármi történne Önnel, amíg ránk van bízva, az a halálos ítéletünket jelentené. Ön olyan a Császár számára, mintha a tulajdon fia lenne, nekünk, pedig atyánk helyett atyánk volt idekinn.”


Az emberek fejjel előre bevágták Faus-t a mentőkabinba, és azonnal rázárták az ajtót. Faus felkecmeregve visszaugrott, és ököllel döngetni kezdte a zárat. „Nem! Meneküljetek! Könyörgök!”


Donuvus megnyomta a hangkapcsolat gombját. „Majdnem a Diemnon fő szellőztetője fölött vagyunk. A mentőkabin automatikusan arra fogja venni az irányt – és a mindenható térítse el az Ön útjából az aszteroidákat! Az őrök keresni fogják Önt, amíg több segítség nem érkezik, attól a pillanattól, ahogy a Gruul Shatan véget ért. Megtiszteltetés volt Önnel szolgálni Akredon Parancsnok! Élje túl! Amarr-ért!”


Sötétség töltötte be a kabint, ahogy a külső zsilipet is rázárták.


~


Az élen haladó Wraith erőszakosan felfelé tört, átcsúszva pár aszteroida közt, majd újra függőleges süllyedésbe kezdett a felszín felé. A teljes látómezőt betöltötte a hatalmas kráter. Húsz kilométer széles volt, az oldalfalai meredeken emelkedtek majdnem három kilométer magasra. Azt, hogy milyen mély, a pilóta még megbecsülni sem tudta, de messze, valahol lent, kis narancsszínű lávatavak látszottak. A hajók egyenesen feléjük ereszkedtek. Végre! A Pokol Kapuja! – gondolta a pilóta – És a támadóerőnk fele már halott...


„Talon parancsnokság” – jelentette – „Itt Omicron-1, bejutottunk, ismétlen bejutottunk!”


A pilóta hirtelen visszakapta a Rifter irányítását, aztán látta, hogy a két Wraith meredek ívben megfordul, és elindul kifelé a barlangból. A pilóta látta a hátsó képernyőn döbbenten bámulta, ahogy a jove hajók csavarodva, forogva újra belevetik magukat a meteorviharba.


~


Faus elszörnyedve nézte, ahogy a hatalmas aszteroida belevágódik az Impervious első szekciójába, összezúzva a hajó gerincét, és kettészakítva azt. Egy pár pillanatig a hajó két fele elfelé lebegett egymástól, alkatrészek áradatát köpködve minden irányba – hasonlóan, ahogy a vér szökik ki egy felszakadt ütőérből –, majd egy vakító fényvillanásban megsemmisült. Faus, még a robbanás fényétől káprázó szemekkel elfordult a látványtól, és térdre rogyott. Imát suttogott a hajón maradt szerencsétlen lelkek üdvéért, és elpanaszolta istennek, hogy neki is a hajóval együtt kellett volna odavesznie.


Egy hangos fémes csattanás megfagyasztotta a vért az ereiben. Felpattanva kibámult az ajtón levő kémlelőnyíláson, de nem a nekiütköző aszteroidák várt látványa fogadta, hanem valami egészen meglepő. Alkalma volt teljesen közelről megszemlélni egy jove Wraith zöldes fekete borítását.


~


Az Impervious – tűnődött el Karth, a híd elülső kapui felé köpve, ahogy a robbanás fénye elhalványult. A feladatom itt véget ért.


A Tackler csoport két újabb tagja tűnt el a taktikai képernyőről, ahogy a vihar erősödött. Megbökött egy kapcsolót a széke karfáján. „Figyelem minden hajónak, itt a Talon parancsnok beszél! Ugorjanak a Hahyil 4, ötödik holdjához! Gyülekezzenek, és várják a parancsomat! Taktikai tiszt! Van valami hír az Omicron-1-ről?”


„Igen Uram, épp most jutottak be a Pokol kapuján.”


Már csak egy utolsó kis részlet maradt, amit rendezni kell, mielőtt itt hagyjuk ezt az elátkozott helyet… „Gyorsan, kössön össze velük!”


~


Vlad el sem hitte, hogy még életben van. Végignézve társainak az arckifejezésén, látta, hogy ebben az érzésben valamennyien osztoznak. De a tekintetük gyászt is tükrözött, a Valklear-okért, akik az Omicron-2 fedélzetén lelték hirtelen halálukat. Azonnal meghaltak, még csak nem is tudtak róla – gondolta. Micsoda tragikus veszteség így elveszteni őket! Az olyan harcosok, mint ők, rászolgáltak arra, hogy fegyverrel a kézben csatában haljanak meg, nem pedig tehetetlenül, az üléseikbe kötözve.


A fülhallgatója felzúgott. Karth Mutana admirális szólt hozzá. Az adás alig volt érthető a statikus zörejek miatt, de a lényegét ki tudta hámozni:


„…kron-1, először biztosítsák mindenképpen a…leszálló övezet…Kintreb kapitány, végezzem a jove-okkal…a hadművelet…nem maradhat élő szemtanú…a gallente pilóta sorsát…belátására bízom…ha feltartja az akciót…engedélyezem…kivégzését is…Vének…elsődleges fontosság…Érthető?”


Az adás megszakadt, mielőtt Vlad válaszolni tudott volna. A fregatt egy kicsit megugrott előre, majd a kabin fényei vörösre váltottak, ahogy a katonákat rögzítő hámok automatikusan kikapcsolódtak. Első feladat: a jove-ok elpusztítása – gondolta Vlad, és gyorsan kézjeleket adva a katonái felé, utasította őket, hogy tegyenek a fegyvereikre hangtompítót. Nem gondolnám, hogy eddig ezzel bárki is megpróbálkozott volna…


~


Domain régió, Throne worlds konstelláció

Amarr rendszer, Oris bolygó

A Császári Családi Akadémia űrállomása: A Birodalmi Haditengerészet Virtuális Parancsnoki Központja


A taktikai képernyő hirtelen felzúgott, majd megszűnt a kép. Ahogy az „Adás megszűnt” felirat lebegett a konzol felett, Sarum főadmirális tetteinek a következményét mérlegelte. Szeretett parancsnokunk mártírként halt meg… – gondolta. Megölték, mialatt menteni próbálta az Apostoli Tanács egyik tagját. Amarr gyászolni fog, de idővel majd elhalványul az emléke. Faus Akredon vérrokonsága a Kador családdal törvényes jelöltté tette, hogy követhesse Heideran császárt a trónon. Több mint 400 évnyi élet után az Uralkodó halála bármelyik pillanatban bekövetkezhetett, még akkor is, ha a testét életben tartó gépek a működésüket további évszázadokon keresztül képesek volnának zavartalanul folytatni. Mindenkinek eljön az ideje, és amikor majd a Császáré is eljön, addigra Mekioth készen akarta látni a Sarum családot a hatalom megragadására.


Akredon lett volna a Kador család legkiválóbb bajnoka – számítgatott a Főadmirális magában, mialatt a konzolon bekapcsolta az Aguh rendszer térképét. Még így mártírságában is veszélyes.


Számos Birodalmi flotta volt útban Hahyil felé, blokádot vonva a rendszerbe vezető csillagkapuk és a környező rendszerek köré. A vadászat, Amarr legnagyobb hősének mimatar gyilkosaira megkezdődött, és ahogy a Gruul Shatan elvonul, egy hadosztálynyi Lovag fogja lerohanni a bányakomplexumot, hogy a lázadókkal leszámoljon.


Mártíromság ide, vagy oda, a Sarum család fogja egy napon a trónt megkaparintani. – gondolta Mekioth. A képernyő nagyítása lecsökkent, ahogy a Főadmirális a jove határ túloldalán levő hatalmas csillagmezőket tanulmányozta mohón. Ujjai végigsimogatták a képet, mialatt elképzelte, hogy micsoda gazdagságra fogják rátenni a kezüket. Életében Faus Akredon segített nekem meghódítani a minmatarokat. Halálában pedig segíteni fog nekem meghódítani a jove-okat is.